fields
Főoldal »  Bejegyzések » ( )

Zene

A zene betöltötte a helyiséget, sőt még a folyosót is elöntötték hullámai. Odabent egy fiúcska ült a billentyűk előtt, és elmélyülten zongorázott. Olyan könnyedséggel siklottak billentyűről-billentyűre az ujjai, mint akinek már több évtizednyi gyakorlás állt a háta mögött. Szemmel láthatóan élvezte, amit csinált, még a nyelvét is kidugta egy kicsit, úgy koncentrált. Szőke fürtjei néha a szemébe lógtak, egy darabig hagyta, majd egy laza fejmozdulattal hátradobta, ahogy a zene ritmusa engedte. A kottában már régen nem lapozott, ismerte kívülről a régi, zongoraiskolás etűdöt. A végén tartott egy kis szünetet, megropogtatta az ujjait, és kinyújtóztatta a derekát. Bámulta egy darabig a hangjegyek fegyelmezett sorát, majd egy hirtelen mozdulattal összecsapta a kottafüzetet, és ledobta egy székre. Szinte átszúrta pillantásával a billentyűket, mintha csak kérdőre vonná őket, hogy elegen vannak-e a fehérek és a feketék. Aztán egy nagy sóhajtással hátrahajtotta fejét, lehunyta a szemét, és finoman a klaviatúrára tette a kezét. Lágyan, de feltartóztathatatlanul megszólalt egy lassú blues. Mindjobban belemerült, észrevétlenül fokozni kezdte a tempót, egyre több és több érzelmet engedett a játékába. Egy idő után már a szája is mozgott, hang nélkül énekelt a zongorával együtt. Kimelegedett, az arca kipirult, a szeme még mindig csukva, ahogyan az ujjai káprázatos tempóban szökdeltek a fekete és fehér billentyűk között. Közeledett a vég, a zenei és érzelmi katarzis, mikor belépett az egyik konyhás nő. A fiúhoz sietett, majd a kezénél fogva a levegőbe emelte, és szinte elhajította. Üvöltött vele, hogy mit képzel, ki ő, hogy mindig összefirkálja a frissen kitett műanyagterítőket. Ő csak állt, nézte a cipője orrát, összeszorította a száját, és jobb kezével dörzsölgette az imént megszorított balt. Még elnézést sem kér ez a kis mocsok, szidta tovább a nő, és egy hatalmas pofont kevert le neki. A nő hozzávágta az asztalhoz a kezében fogott hypos rongyot, lassan csordogálni kezdett a festék a filctollal felrajzolt klaviatúrából. A nő újból megragadta a fiú karját, és húzta maga után a nevelőhöz, az majd jól eltiltja a zeneiskolától, ha ilyeneket csinál.

  • 2008-10-20 00:00