fields
Főoldal »  Bejegyzések » ( )

Ne küldd tovább, de jegyezd meg jól!

Nagyon fontos, hogy ezt a levelet olvasd el jól! Igaz, hogy még senki sem olvasta rajtad kívül, mégis vannak rá példák az egész világról, hogy szóról-szóra igaz, ami benne le van írva. Mi a jó és mi a helyes. És hogyan, ha az ember igazán szeret, vagy szeretik. Tényleg, vannak jó és rossz szavak? Inkább a környezetük számít. A szavak összessége, a kimondó személye, a gesztusai. A simogatás is egy gesztus. Sokat mondóan simul bele az egyik a másik kezébe. No. Lehet ott mellette mindenféle beszéd, ha nem igazi, akkor az nagyon is eláll a sima bőrfelszíntől. Szálkaként fúródik bele a tenyérből a másik bőrbe. Naugye. Ezek komoly dolgok, nem szabad velük viccelni.

Mert volt egyszer egy fiatal autószerelő srác Párizsban, aki mindig nagyon menő verdákkal járt, szedte is fel rendesen a lányokat, és mondta nekik, hogy így meg úgy szereti őket, miközben simogatta a mellüket meg a feneküket, de közben a lányok bőre alá mindig bement a fiú sok szálkája, de ők azt akkor nem érezték, csak másnap, mikor meglátták a srácot egy másik lánnyal, és akkor az összes szálka egyszerre elvándorolt a szívükbe. De a tizenkettedik ilyen eset utáni munkanapon összecsuklott az emelő, és ráesett egy autó a srácra. Ki is nyomta belőle az összes levegőjét meg a pirosló vére összegyűlt egy nagy tócsába, ott a helyszínen vége is lett neki. A boncoláskor megállapították, hogy króm-vanádium ötvözetből volt a szíve.

Máskor meg volt egy lányka Londonban, aki nagyon szerette a cicomát, a drága ruhákat, és a mulatságokat. De nem futotta neki sokra, mert nem volt valami gazdag, hiszen külvárosi fodrászként dolgozott. Ezért a fiúját kérte mindig, hogy vegyen neki egy újabb szandált, vagy kalapot és hogy menjenek cukrászdába, meg moziba. De a fiú sem keresett túl jól, a város túlfelén volt géplakatos egy szövőüzemben. Szenvedett is egyre, mert mindent meg akart adni a lánynak, de az egyre csak újabb dolgokat követelt. Nyomorúságos kis padlásszobában laktak, száraz kenyeret ettek, és a lány egyre csak simogatta a fiú hátát a szálkás tenyerével, és mondta, hogy mennyire, de mennyire szereti, és ugye elmennek a város legmenőbb mozijába, és ugye megkapja hozzá azt a nagyon csinos, tavaszi ruhát, és közben simogatta a fiúnak a hasát is, és a szálkák csak egyre mentek befelé, és szivárogtak a szíve felé, sajgott is, de akkor még nem tudta mitől. Ezért minden hajnalban gondterhelten indult kopott robogójával az üzembe, mindig fogadkozott, hogy két ember helyett is fogja csinálni, elvállalta az éjszakai műszakot, de csak nem jött össze a pénz, a lánynak könnyes lett a szeme és egészen megkeményedtek a kezei. A fiút szívét egyre jobban nyomták a szálkák, de ő még nem tudta, hogy azok, ezért eladta a robogóját, és elvitte a lányt moziba és vacsorázni az új ruhában, de onnantól kezdve gyalog kellett járnia dolgozni, korábban ment el otthonról, és később ért haza. A lány meg még mindig újabb dolgokra vetett szemet, korholta is a fiút, hogy keveset keres. Elege is lett az általa kilátástalannak ítélt helyzetből, és szálkás tenyerével újra simogatni kezdett. De nem a fiúját, hanem a hozzá hajat vágatni betérő férfiakat. Rátette a kezét a vállukra, és mondta, hogy milyen csinosak és jóképűek, aztán a fodrászolás végén megmutatta nekik a kis üzlet még kisebb mosdóját, és ott is mondta, hogy milyen finom a bőrük, és milyen jó velük azon a szűk helyen, és azok a férfiak bőven hagytak ott neki borravalót, amit egy régi szappanosdobozban gyűjtögetett, mert új ruhákat nem vehetett, még feltűnt volna a fiújának. A tizenkettedik ilyen férfi után váratlan dolog történt. A fiúnak levitte a gép az üzemben az egyik ujját, összevarrták, adtak bele injekciót is, és le akarták fektetni, de ő inkább elment, szerette volna látni a lányt, mert úgy gondolta, hogy már a nézése is gyógyító erejű. A fájdalomcsillapítótól nehéz fejjel, kóvályogva gyalogolt haza, és tovább, egészen a kis fodrászüzletig, de ott nem, csak a még kisebb mosdóban találta meg a lányt egy kék overálos férfival, akire azt mondta, hogy a vízvezetékszerelő, de a fiúnak ekkor egyszerre belenyilallt a szívébe az összes szálka, és felüvöltött fájdalmában. Értett mindent, elrohant a buszpályaudvaron is túlra, a kerületi vasútállomásra. Ott bolyongott a sínek között, Isten tudja mi történt volna vele, ha a rendőr meg nem találja. A vízvezetékszerelőnek mondott férfi közben letette a pénzt a pultra, és távozott. A lány csak állt, nem tudta, hogy a pénzt fogja, vagy a fiú után fusson. Addig gondolkozott, míg a rozoga üzlet plafonja rá nem szakadt, és ki nem nyomta belőle lelket, meg a sok egyfontost, mert akkor az volt neki már a bőre alatt is.

Ellenben élt Budapesten egy lány, aki egy nagy gyárban dolgozott, ahová sosem sütött be a nap, és dübörgő gépeken gyártották a villanykörtéket, hogy ne legyen sötét a városban. Nehéz volt a munka és sok is, mert nagyon sok sötétet kellett kiűzni a városhatáron túlra, de a lány sosem volt szomorú, vagy fáradt, mert a fiújára gondolt, aki otthon várta minden este finom ételekkel, amiket csak neki főzött. Ilyenkor mindig megállt egy pillanatra, az ívlámpa fénye szinte lángragyújtotta vörös fürtjeit, aztán újra nekiveselkedett, és tolta tovább a selejt körtékkel megrakott kézikocsit. A fiú eközben otthon álmodozott, hogy hogyan fog egyszer felérni a csúcsra, és ott lesz mellette a lány, és akkor ott ő lesz a fedettpályás világbajnok, sampion, ász, ahogy olvasta valahol. Ilyenkor megállt egy pillanatra, felnézett a sötét lakás padlóján szétszórt idegen nyelvű, gépipari szakkönyvekből, hogy aztán újult erővel vesse bele magát a számára közömbös kazánok nyomásviszonyait taglaló szabványkötetek fordításába. Sebaj, legalább gyakorolta az írást, hiszen író akart lenni, aki majd a regényeivel tesz arról, hogy minél jobban kiszoruljon a sötétség a városból, ha majd megírja apránként a munka után. Esténként aztán találkoztak, és hosszan simogatták egymást, de szálka nélkül, mert az az egymásba simulás tényleg őszinte volt, egyikük sem álmodott másról vagy többről. Balzsam nélkül is balzsamot masszíroztak egymás bőre alá, ami ugyanúgy, mint a szálkák is tették volna, megindult a szívük felé, kellemes melegséget okozva ott. Így teltek napjaik, és ők sosem adtak fel álmaikat, hogy majd egyszer ott állnak fent a csúcson, körülöttük futkározik a sok gyerekük és ők mosolyognak, de nem a siker meg a pénz az, aminek örülnek, hanem az a sokminden, amit menetközben együtt csináltak. Többek között a gyerekeik. De addig is hétvégenként a ligetben sétáltak kézen fogva, finoman civódtak, álmodoztak és tervezték a jövőt. Egyik ilyen alkalommal annyira elábrándoztak, hogy egy kukásautó majdnem elütötte őket. De mégsem.

Ne küldd tovább, de jegyezd meg jól!

  • 2007-06-21 00:00