fields
Főoldal »  Bejegyzések » ( )

Hétköznapi mese

Az ártatlan, angyali gyermekek semmi mást nem szeretnének, csak játszani és szórakozni. Mint ez a szőke fiúcska is itt, ahogy tologatja a mágneseket az asztalon, kukucskál a terítő alá, ott van-e a titkos erő forrása, ami taszítja egymástól a mágneseket. Mintha nem tudná, hogy nélküle a kis vasdarabokban rejlő erő sosem jönne elő. Csak feküdnének mozdulatlanul, mint normális társaik, ám a fiúcska meglöki az egyiket, mire a másik menekülni kezd, anélkül, hogy egymáshoz érnének. A fiú lök még egyet, a második mágnes hirtelen ugrik egy hátraszaltót, és teljes felületével az elsőre tapad. Jé szerelmesek, mondja a húga. Ugyan, cáfolja meg a fiú, csak az ellentétes pólusuk vonzza egymást, és attól összetapadnak. Akkor szerelmesek, mert mindig az ellenkező tulajdonságúak lesznek egymásba szerelmesek. Anyu és Apu is teljesen nem egyformák, apu mindig mást akar csinálni, mint anyu, és mégis szerelmesek. Szerinted szerelmesek anyuék, csodálkozik el a kisfiú. Biztosan, erősködik a húga, mindig, meg mindenhol. A nyaraláskor is, az uszodában is, meg otthon a tévénézéskor és a teszkóban is. Mondta a nagyi, ha egyformák lennének, akkor nagyon taszítanák egymást. Így, kérdezi a kisfiú, és gyorsan megfordítja az egyik mágnest, mire az elrugaszkodik, és menekül az első elől. Már nem szerelmesek egymásba, pityeredik el a kislány. Szétmentek, és el is fognak válni, és a kis mágnes gyerekek nagyon szomorúak lesznek. Dehogy is, ijed meg a kisfiú, mert nem akarja, hogy az anyja azt higgye, miatta sír a húga, meg aztán sajnálja is. Még nem is voltak összeházasodva. Még nem, hüppögi a lány, de még lehetnének, ábrándozik el a lehetőségen, és már száradnak is a könnyek. Igen, még összeházasodhatnak, hagyja rá a bátyja. Tényleg, de akkor kell nekik esküvő, meg szülők is ám, leszek én a mágneslány anyja, ajánlkozik a kislány. Jó, akkor leszek én a fiúmágnes apja, és már magához is húzza a hozzá közelebb eső vasdarabot. De nekem még beszélnem kell előtte a lányommal, ragyog fel a húg arca, felkapja a másik darabot, és bebújik az asztal alá. Kíváncsian néz utána a bátyja, négyszemközt beszélünk, ezek női dolgok, küldi el a másik. Susmorgást hall csak az asztal alól, nézi a tenyerét, benne a fekete mágnest. Nincsen jelölve két pólusa, nem szertári mágnesek ezek, csak amolyan szekrényzár mágnesek. Neki is beszélnie kellene a fiával, érzi, hogy illene, de ő már idősebb, és mégis csak ciki lenne egy mágnessel beszélgetnie. Feszültnek érzi a helyzetet, körülnéz, rajtuk kívül senki sincsen a konyhában. Szégyenlősen ránéz a fiára, az visszanéz, kínosan hallgatnak mindketten. Akkor most elveszed azt a lányt, jó, szólal meg először az apa, ő az idősebb neki kell kezdenie. A fiú azonban hallgat. Hiszen szereted, és mindig szeretnél a szerelmeddel lenni. De a mágnes csak konokul hallgat. Ne ellenkezz, láttam az előbb, is hogy csókolóztatok, szól ellentmondást nem tűrően az apa, és akik csókolóznak, azoknak össze is kell házasodniuk, legalábbis így mondják a felnőttek, vagy a hagyomány, vagy ki, bizonytalanodik el egy pillanatra, de elveszed és kész. A mágnes láthatóan mélyfeketébe fordul az eredeti grafitszürke színéből. Néhány millimétert összébb húzódik, és tömörebb lesz. Velem ne feleselj, mert kapsz két pofont, rivall rá az apja. Kész vagyunk, bújik elő sugárzó arccal a lányka az asztal alól. Összerezzen a fiú, el is pirul, amiért egy szekrényzáró mágnessel beszélgetett, fenébe ezzel a buta játékkal, gondolja. Akkor most gyorsan összeházasodnak, mondja a húgának. Nem gyorsan, ellenkezik amaz. Még meg kell hívni a vendégeket, meg rajzolnunk kell nekik templomot, és csinálni kell sok sütit. Megyek, hozom a hozzávalókat, kiáltja, és felpattan az asztaltól. Óvatosan leteszi mágnesét a másiktól néhány ujjnyi távolságra, puszit dob neki, viszont látásra édes lányom, és beszalad a szobába. A fiúcska a mágneseket méregeti, azok egymást. Sehogyan sem lesz ez így jó, gondolja a fiú, sehogyan sem lesz ez így jó, gondolják a mágnesek. Nagy csörömpöléssel jön vissza a lányka, leteszi a babakonyhát az asztal szélére, a papírokat és a színes filceket is. Te rajzolj nekik templomot, adja ki az utasítást, én meg sütök tortát, és rajzolok nekik ruhát. Buzgón munkához is látnak, elszöszmötölnek egy órát is, a fiúcska unja, menne már focizni, de a lány még cifrázza a papírból szabott ruhákat. A vőlegényé fekete, a menyasszonyé fehér és csipkés, ahogy egy ilyen nagy eseményen illik. Kész, jelenti végre a lány, örökre összeköthetjük az életüket. Megkönnyebbül a fiú, össze is adná gyorsan a párocskát, de a húga tiltakozik, még nem érkeztek meg a vendégek. Újfent kirohan a konyhából, és a hármas megint magára marad. A fiúmágnest szorítja a szmoking, izeg-mozog, vakarózik, a lány mágnes bizonytalanul toporog. Lassan tipeg vissza a lány, nem lát a karjában felhalmozott sok játékbabától. Így ni, körbeállják őket a babák, meg a plüss állatok, a mackó lesz a pap, rendezi el őket. Most leteszem ide a menyasszonyt a templom bejáratához, te meg az ugyanolyan oldalával rakd ide a vőlegényt, utasítja bátyját. El is indul a kis esküvői menet, elöl megy a fátyolos menyasszony, lökdösi a mögötte csúszó vőlegény erőtere, akit meg tolj előre a hátára nehezedő ujj, az erő valódi forrása. Így ni, sikkant egyet a lány, mikor a menet az oltár elé ér. Álljatok meg. Felemeli a nyomástól elkékült ujját a fiúcska, és néhányszor átmozgatja. Így ni, akkor most mondjatok igent, ha akarjátok egymást, és akkor nyomban férj és feleség lesztek, dirigálja a lány. A mágnesek hallgatnak. Biztosan nem tudnak beszélni, mondja a bátyjának, gyere és fordítsd ide a vonzós oldalával a vőlegényt. A fiú megfordítja, a lány pedig újra kezdi. Ha akarjátok egymást házastársnak, akkor vonzódjatok, te meg told közelebb, súgja oda a fiúnak. Az meglöki a vőlegényt, mire a menyasszony is odébb csúszik. Mondtam, hogy a vonzós felével tedd ide, korholja a lány. Még lök néhányat egyre nagyobb erővel a fiú, de a lánymágnes csak nem hajlandó közeledni a fiúhoz. Elrontod az egészet, toppant dühösen a lány, felkapja mindkét mágnest, és összeszorítja őket. A mágnesek szétrúgják egymást, és hangosan koppannak a konyhaasztalon. Újra felkapja őket, a rajzolt ruhák lefoszlanak róluk, megfordítja az egyiket, és megint összeszorítja a párt. Azok megint szétlökik egymást, egyikük az asztalon, a másikuk a földön koppan. Elkerekedik a gyerekek szeme, csodálkozva nézik az érthetetlen jelenséget. Ezekbe meg mi ütött, kérdezi a fiúcska. Már biztosan nem szerelmesek, pityeredik el a lányka, és beszalad a szobába. Megint hárman maradnak a konyhában, egyikük sem szól egy szót sem, de érzik, hogy ez így sem lesz jó. A fiúcska felveszi a leesett mágnest, és odateszi a másik mellé. Nézzétek gyerekek, szól hozzájuk atyailag, ha nem akarjátok, akkor nincs esküvő. Mi azt hittük, hogy ti. Itt elhallgat egy pillanatra, majd gyorsan kimondja, de bele is pirul rögtön: szeretitek egymást. Utoljára kérdezem, akartok egymás házastársai lenni, és finoman közelíteni kezd az egyikkel a másikhoz. Már nem tudni, hogy melyik melyik, mert leestek a ruhácskák, és különben egyformák. Óvatosan csúsztatja az ujjával, de amint egy kicsit is közelebb ér a másik odébbszalad. Újra, és újra. Tolja a mágnest, és menekül a másik. Elérnek a papírlaphoz, amire a templomot rajzolták a gyerekek. Az első mágnes megakad, nem tud tovább menni. A fiú még közelebb tolja a hátsót, mire az első bizonytalanul zökken egyet, de végül is ugrik egy hátraszaltót, és teljes felületével a másikhoz simul. Éljen, kiált föl a fiú, felkapja az összetapadt mágneseket, és a szoba felé szalad. Nézd, kiabálja befelé a húgának, mégis szerelemesek, az előbb biztos csak összekaptak egy kicsit.

  • 2008-04-14 00:00