Sokat nyomultunk együtt, a Büdös, a Cigány, a Béni, meg én. Mondjuk a Büdös nem is volt büdös, a Cigány nem is volt cigány, csak utálta őket, a Béni viszont tényleg Béni volt. Akkoriban is rendeztek mindenféle fesztiválokat, így felénk is. Mi leginkább a rock bulikat látogattuk, de akkor sem maradhattunk el, ha valamit a sör jegyében hirdettek meg. Na aztán volt olyan is, ahol a sörfesztiválra mulatósdiszkós csávókat hívtak. Arra aztán tódultak a cigányok, mi meg a sörre mentünk, hát találkoztunk. Ha ők voltak az erősebbek, akkor mi futottunk, ha mi, akkor meg ők. Hej azok a boldog tinédzser évek. Csajokban sem volt hiány, mindig le lehetett akasztani egyet-egyet a bulikban. Ha szerencsénk volt, akkor mindannyiunknak jutott punci, de volt, hogy csak egy csaj jutott négyünkre. Azt leitattuk, aztán kisorsoltuk, hogy milyen sorrendben húzzuk meg. Nem szerettem a végére maradni. Volt, hogy egy kicsit komolyabban is sikerült csajokkal összejönni, olyankor jártunk, mozi, meg ilyenek, de végül az is csak a szexre ment ki. Nem volt túlságosan változatos, mert nem volt hová mennünk, így hol egy kapualjban szoptak le, hol egy liftben kaptam el az adott csajt. Nem volt honnan tanulnunk, a szülőkkel nem lehetett ilyenről beszélni, a haverok meg ugyanolyan hülyék voltak a dologhoz. Néztünk ugyan pornót, néha együtt is, de valahogy nem igazán tudtuk alkalmazni az ott látottakat, meg nem is nagyon voltak olyan csajok, akik bevállalták volna azokat. A Büdös aztán egy időben nagyon rákattant a japán erőszakolós filmekre, és elméletileg totálisan profi lett a szexben, tőle tudtunk meg egy csomó mindent. Például milyen az, amikor a muki úgy letolja a faszt a csaj torkán, hogy az megfullad. Mert akkor állítólag rángatózik meg minden, és az jó a csávónak. Na persze így egy menet egy nő, de a Büdös szerint ez nem probléma. Egy idő után aztán elkezdte mondogatni nekünk, hogy a tettek mezejére kéne már lépnünk az ügyben. Én mondtam, hogy a filmekben csak megjátsszák a dolgokat, és tulajdonképpen nem is erőszakolják meg azokat a csajokat, meg nem is ölik meg őket, hanem jól megfizetik, hogy eljátsszák. Nekünk meg nincs is annyi pénzünk, hogy egy ilyen profit felbéreljünk. A Büdös lehurrogott, hogy az nem úgy van, és persze a legális filmekben színészek játszanak, és senkinek sem vágják el a torkát, de neki vannak olyan filmjei, amik nem megjátszások. Megkérdeztük tőle, hogy ez mennyire komoly, és mondta, hogy halálosan, mert már az a menő, ha igazi hullás filmre veri az ember, de az a legigazibb, ha igazi hullára. Aztán részletezni kezdte, hogy hogyan szokták elcsalni a csajokat, meg hogyan vagdossák szét, aztán vagy tízen körülállják, és ettől áll fel nekik. Én ezt nem tartottam valami jó dolognak, vagyis egészen konkrétan forgott tőle a gyomrom, de a Cigány egészen belelkesült. Én tipliztem, és csak a másnapi amatőr tehetségek fesztiválján találkoztunk újra. Szokásos felállás, a Cigány sörözött, a Büdös nyomta a vadászokat, a Béni meg erősen fűzött egy csajt. Jelzett is, hogy dobjunk össze pénzt, mert nála nincs annyi, hogy leitassa. Én még nem döntöttem el, hogy beszálljak-e a közös numerába, előbb inkább felmértem a terepet, és új szokásomhoz híven ittam pár viszkit. Körülnéztem, de nem volt semmi felhozatal. Már benne jártunk az éjszakában, semmi kedvem sem volt nekiállni nőt találni, én is fizettem a csajnak pár sört, meg Unikumot. Az volt a bevett duma, hogy mi is egy zenekar vagyunk, és milyen kár, hogy nem látott minket a színpadon, és milyen jó lesz neki, mikor megkeféljük valami árokparton, vagy buszmegállóban. A legtöbb el is hitte, és még örült is neki, hogy egy zenekar szóba áll vele egyáltalán. Ez a csaj is már hajlott a dologra, meg különben a fellépők is elfogytak már, csak cédéről ment valami hörgés. Egyesével vágtunk át azoknak a beszívott arcoknak a tömegén, akiknek mindegy, hogy mire pogóznak. Lehet, hogy a csöndre is sikerült volna nekik. A ruhatár elé érve kiváltottuk a kabátjainkat, meg a Béniét is, aki még bent maradt a csajjal. A Büdös egy bazi nagy hátizsákot is kapott, pedig rá nem volt jellemző, hogy cipekedne. Érdeklődtem a táska tartalma iránt, de lerázott annyival, hogy a kellékek. Közben Béni kiráncigálta a csajt is, aki alig tudott menni, és folyton vihogott, hogy milyen szerencséje van, egy szólógitárossal ismerkedett meg. Majdnem felröhögtem, de inkább megittam a negyedik vagy ötödik viszkimet, a poharat elhelyeztem a vécé küszöbére, és távoztunk az intézményből. Rögtön körbevettük a csajt. Hosszú fekete haja kibomlott, fekete volt a ruhája, körme, nyaklánca, bakancsa, meg szemhéja is. Tiszta dark kinézet, de ezen kívül inkább úgy viselkedett, mint egy diszkós picsa, viháncolt, meg röhögcsélt, de legalább minden nyerítésénél hullámzottak a mellei, mert azok legalább voltak. Fázósan húztam össze magamon a kabátomat, már hűvös volt az októberi éjszaka, itt-ott ködfoltok nehezítették a látást. Kérdeztem a csajtól, hogy hol a kabátja. Egyszerűen nem vette ki a ruhatárból, mert félt, hogy akkor a zenekar otthagyja. Nem tűnt úgy, mintha fázna, biztosan sokat ivott, meg jól körül is vettük, a Büdös kivételével. Kezdődött az ilyenkor szokásos csöcsörészés, taperolás, felváltva csókolóztunk vele, meg ilyenek. Hívtuk a Büdöst is, de azt mondta, hogy ő nem nyúl feldolgozatlanul a húshoz. Nem értettük, de nem is nagyon foglalkoztunk vele. Béni megpróbálta elővenni a csaj mellét. Nem hagyta, mert a nyílt utcán nem, de azért visítva röhögött. A Cigány előkapott egy kis üveg meggylikőrt, mert azt szokták szeretni a kis spinék, mi csak kölnivíznek hívtuk az ilyet. Na ez is úgy beszívta a két decit, mint a Szahara homokja. Addig nehezteltem a Cigányra, mert nem adott bele semmit a csajba, a sörét is a Büdös fizette. Igaz kiderült, hogy a piát a büféből lopta, és nem vette, mert nem volt pénze, de azért értékeltem a gesztust. Egy elhagyatottabb részen a Béni javasolta, hogy kezdjünk már neki, mert lefagy a töke, én is pártoltam az ötletet, mert félő volt, hogy a csaj pár percen belül matt részeg lesz, és elkezd rókázni. A Büdös viszont nem hagyta, és elkezdett paráztatni bennünket, hogy a csaj majd jól felnyom minket csoportosan elkövetett szexuális izéért, szóval mert megdugjuk, és a spermánk segítségével azonosítanak. Mondtam neki, hogy faszság, mert eddig még egyik picsa se pattogott, mind tudta, hogy részegen kefélni akart, és megkapta. Na már amelyik emlékezett rá. Úgyhogy mentünk beljebb egy olyan kis csenevész akácosba, és egyre sötétebb lett, ahogy távolodtunk az utcai világítástól. Közben egyre közelebb férkőztem a csaj bugyijához, néha sikerült felhajtani a szoknyáját, dörzsölgetni, meg ilyenek. Béni próbálkozásai sikerrel jártak, és kibuggyantotta a hatalmas melleket a ruhából. Sajnos pont akkor csókolóztunk, és a hirtelen mozdulattól összekoccantottuk a fogainkat. Mindkettőnknek elrepedt a szája, és pillanatokon belül csurom véresek lettünk. A szájból sok vér tud jönni, tapasztaltuk már verekedéseknél. A csaj sikítani kezdett, a Cigány gyorsan elkapta a száját, az meg csak vergődött. A Büdös megállapította, hogy itt már fennforgás van, és a vérmintákból már tuti azonosítani fognak, ha köp a picsa. Elővett a táskájából egy kis tasak port, elkeverte egy féldecis körtepálinkában, és beleöntötte a csajba. Nem akarta lenyelni, de a Cigány kilátásba helyezett pár pofont, ami hatott. Pár percen belül le is higgadt a portól, elmúlt a remegése, és el se akart már futni. Csak ült a földön, és vigyorgott. A Büdös mondta, hogy ez olyan por, amit ilyenkor szoktak adni, és magunknak is hozott egy másikat. Ezt sem tartottam túl jó ötletnek, de akkor már nem igazán láttam én sem más lehetőséget. Benyeltünk mi is egy adagot, és egy percen belül olyan pengék lettünk, mint még soha. Tisztán láttuk az egész helyzetet, és közben a Büdös felvázolta a megoldást is. Részletezte, hogyan kell szakszerűen leölni, kivéreztetni valakit, hogyan lehet megdugni a hullát, és utána hogyan kell felaprítani. Nem tudom, hogy mit kaphattunk, de a csaj csak ült, vigyorgott, és helyeselt, mintha nem is róla lenne szó. A többiek is mind bólogattak, pedig fogadni mertem volna, hogy ők is az élő numerát részesítik előnyben. Furcsa módon én sem láttam semmi természetellenest az akcióban. Közben előkerült egy takaró, amire a Büdös kipakolta az összes kelléket. Hozott négy nagy kést, négy fejlámpát, egy tekercs fekete szemeteszsákot, csontfűrészt, tekerős húsdarálót, egy beöntő csövet tartállyal, gumikesztyűket, csipőfogót és még pár hasznos apróságot. Úgy tervezte, hogy a végén mindenki kap egy zacskó darálthúst, amit megetet a családjával, és ha nincsen hulla, akkor nincsen bizonyíték sem. Arra nem emlékszem, hogy a csontokkal mit akart kezdeni, mert hirtelen bazi nagyra kitágult a fejem, és harangozni is kezdtek benne, mint egy katedrálisban. A Béni fejbe is vágott, hogy ne kolompoljak, mert nem érti a Büdöst, akinek a füléből kakukkfiókák kukucskáltak kifelé, és tudtam, hogy az én szememet akarják. Letéptem a csaj bugyiját, mert kézenfekvő búvóhelynek tűnt a puncija, csak valahogy nem számoltam a templom méretű fejemmel, és nem fértem be. A csaj csak röhögött, mint egy krokodil, és tisztára szétcsúszott az arca. Megpróbáltam leütni, de röhögve hanyatt vágódtam, mert a Cigány lekapta a toronysisakomat egy toronydaruval. Tudtam, hogy nem maradhatok úgy, mert megfázik az agyam, ezért morogva támadtam rá. A Büdös szóvá tette, hogy egy templom nem morog, mint egy kutya, ennek ellenére leültetett, és dobott nekem még a fehér porból. Jó kutya, meg miegymás, az arcok összefolytak, ha voltak egyáltalán. A kakukkok, vagy mik csak vonyítottak kifelé, a Cigányból kijött az apám, és felpofozott, a Béni karja lilán villogott, és fehéren üvöltöttek a ráégett betűk. A csaj közben megmosdott egy arany biliben, tűsarkú cipőt vett, és anyaszült meztelenül feküdt összebilincselt kezekkel és lábakkal. Tudtam, hogy elérkezett az idő, és hugyozni akartam, de a Büdös megelőzött, felkapta a Bénit, megforgatta a feje felett, és hozzám vágta. Egy darabig dulakodtunk, majd elröhögtem magam. A Büdös ásót, fejszét, és erőkart vett elő a táskájából kilógó konyhakredencből, amire az én nagyapám fényképe volt rácelluxozva. Tisztán láttam, hogy már régi a ragasztó, és elkezdett felfesleni. A Cigány rárakta az erőkart a fejszére, a Büdös megforgatta a feje fölött, a kakukkok, meg csak vinnyogtak, a csaj vigyorgott, és tudtam, hogy következik a lecsapás. Hirtelen nagyon erős fény jött, mindenhonnan, hatalmas szél támadt, röpködtek a lehullott falevelek, de nem ám csak úgy összevissza. Oszlopszerűen forogtak körbe, áttűzött rajtuk a fény, ágakból karjai lettek, és megszólalt. Azt mondta, hogy ő az erdő szelleme, és frankón úgy is nézett ki, úgyhogy elhittük. Helytelenítette, hogy a numera rendeltetéstől eltérő használatát, és feldarabolását az ő erdejében kívántuk végrehajtani. Én őszintén örültem az érkezésének, de a Büdös röviden elküldte a picsába, hogy szórakozzon a hülye produkciójával máshol. Ezen nagyon berágott, és akkora szelet csinált, amekkorát még nem láttam. Egy idő után tartani sem tudtuk magunkat, és repültünk a fák között. Sokáig meleg volt, és világos, de aztán sötét lett, és fázni kezdtem. Kinyitottam a szemem, az erdőszéli árokban feküdtem, a többiek sehol, csak a csaj hevert mellettem kicsavart karokkal, a lábát nem láttam, mert ránk voltak szórva a Büdös takarói. Nem mertem alájuk nézni, féltem, hogy esetleg ott már nincs folytatása. Nem láttam túl jól a hajnali derengésben, de hulla sápadtnak tűnt. Nem tudom, hogy meddig nézhettem meredten, de egyszer csak megmozdult, lassan felém fordította a fejét, a szeme körül szétkenődött a fekete festék, a szája körül rászáradt az arcára a vér. Engem kirázott a hideg. Félig nyitva volt a szeme, de olyan kifejezéstelenül nézett, hogy felnyögtem. Böfögött egy rettenetesen pálinkaszagút, majd érezhetően belém döfte a pillantását. Hirtelen jéggé dermedtem. Közölte, hogy szerelmes belém, csodás volt az éjszaka, és akkor járunk. Rátette az arcomra a jéghideg kezét, és lebiccent a feje. Óvatosan kimásztam a takaró alól, még véletlenül sem akartam alánézni, és elrohantam.