fields
Home » 

Literature

Középiskolás koromban, egy mikulásünnepség előtt kezdtem el írni. Húzni kellett, hogy ki kinek írjon verset. Ezek a versek kivétel nélkül viccesek voltak, ahol nem ritkán az utolsó sor még rímelt is az illető nevére. Nálam bekattant valami, és egy elég kemény verset írtam. Az a lány minden hétvégén reménytelenül kereste a nem tudom mit a diszkóban. Erről szólt a vers. Senki sem jelentkezett, mikor felolvastam. A lány pedig elsírta magát, miután megmondtam, hogy róla van szó. Pedig nem akartam bántani. Később már nagyon büszke volt, mikor a vers megjelent néhány lapban.

Aztán ahogy a kamaszoknál lenni szokott, én is kiírtam magamból minden fájdalmat, kérdést és indulatot. Eleinte szabadvers formájában, majd jöttek a novellák. Aztán felnőtt fejjel egy komoly szakítás után mást sem csináltam, csak írtam. Végül úgy maradtam, és a fájdalom elmúlása után, azóta is írok. Most már céllal, előre tervezetten, de az érzelmeket, és a fellángolást nem zárom ki továbbra sem.

Próza

A prózaírást önterápiaként kezdtem, ám hamar kiderült, hogy élvezem azt, ahogy a történetek kijönnek belőlem. Elég elkezdeni, és akkor olyan, mintha valamikor régen velem történt volna meg, vagy én álmodtam volna azt, amit leírok.

Dráma

A drámai szövegek írása technikájában tér el a novellákétól. Bele kell férnie a legtöbb dolognak a dialógusokba, nem írhatok töméntelen mennyiségű mellékszöveget, meg belső monológot. Akár a novelláknál, történet szereplőit itt is úgy látom és hallom cselekedni, beszélni, mintha csak egy filmet néznék. Már kisgyerekként is nagyon szerettem nézni a "szemem tévéjét". Néha jobban, mint az igazit. Bár ez nem volt nehéz, mert ritkán ment gyerekműsor, hétfőnként pedig semmilyen sem volt. Azt a véletlent pedig, ahogy a drámaírással kapcsolatba kerültem, a Szívtelenség című darabomnál írom le.