Életem elsÅ‘ filmje, szinte véletlenül készült. Egy hiányosságnak köszönhetem. GyÅ‘rbÅ‘l Tatabányára utaztam vonattal, és az ablakon kilógatott fényképezÅ‘géppel próbáltam fotózni. A párhuzamos vágány azonban még 1/2000-es záridÅ‘nél is bemozdult. Gondoltam, készÃtek videót. Az akkor kompakt fényképezÅ‘gépem 15 képkockát rögzÃtett másodpercenként. A folyamatos mozgás illúziójához legalább 24-re van szükség. A betonaljak távolsága nagyjából állandó, a vonat sebessége változik. A betonaljak megjelenési frekvenciájának és a kéfrissÃtés lassúságának köszönhetÅ‘ mintavételezési hiba okozta ezt az elÅ‘re-hátra táncoló mozgást. A némafilmes korszak kamerái is hasonló tempóban rögzÃtették a filmeket. A felsÅ‘vezeték árnyékának kÃgyózása olyan, mint a karistok, a kövek, ágak, vécépapÃrok pedig mint a koszok a filmen. Innen már csak egy lépés volt alátenni egy tipikus némafilmes zongora zenét.
A film művészi érték dÃját nyerte a 2004-es ARC kiállÃtáson.
